Volt olyan magyar sajtótermék, amelyik ezt nem merte lehozni cikként. Ha tetszett, posztold a Facebookra, hadd terjedjen.
Még nem annyira látványosan, bár akinek van szeme, láthatja. Fél tucatnyi olyan problémával küzd az ország, melyek egyenként, önmagukban is összezúzzák. Ha bármelyiket válasz nélkül hagyjuk, akkor Magyarország, ahogy azt jelenleg ismerjük, örökre eltűnik.
Az utolsó utáni percben vagyunk, és nem jók az esélyeink. Ezenek a problémáknak a megoldását egyetlen politikai párt sem tűzi a zászlajára. A legtöbbről hallgatnak. Amiről beszélnek, ott bár inkább csendben maradnának.
A megoldások nem könnyűek. Nem elég hozzá pár törvénymódosítás, vagy egy Tetszőleges Történelmi Magyarról Elnevezett Terv. Orbán Viktornak igaza volt, csak sajnos nem úgy. Nagynak kell lennünk - mernünk kell nagynak lenni - ha ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Radikális megoldások nélkül Magyarország elpusztul.
Minden napra egy mese
Magyarnak lenni ma kollektív önbecsapás. Mítoszokból élünk, miközben a világ úgy ment el mellettünk, hogy észre sem vettük. Vegyük számba az állítólagos értékeinket!
Lehetünk büszkék a tudományos eredményeinkre és a Nobel-díjainkra (amiket egyetlen kivétellel külföldön szereztek a magyar tudósok, miután a hazájuk elüldözte őket), de a helyzet az, hogy a magyar oktatás ma nemzetközi viszonylatban nem jegyzett. Semennyire sem. Az egyetemeink közül a jobbak épphogy beférnek egy ötszázas listára. Tudományos eredményeink - pláne itthoni eredményeink - nincsenek.
A magyar munkaerő nem jól képzett és nem termelékeny. Nyelveket alig beszélnük.
A magyar mezőgazdaság európai viszonylatban kerekítési hiba. Utoljára a Horthy-korszakban volt említésre méltó agrárium Magyarországon. A magyar földet misztifikálni és vallásos áhitattal felruházni cinikus ostobaság. Egy romhalmazt csináltunk belőle az elmúlt 65 évben, és erre nagyon büszkék vagyunk.
A valóság az, hogy ezekről az értékeinkről a világon senki nem tud. Ugyanis ezek nem léteznek. Elvesztek, vagy soha nem voltak. Csoda-e, hogy folyamatosan rossz válaszokat adunk a kihívásokra?
A válság megáll a határon
Akik azt mondják, a válságban a mostani világrend és a kapitalizmus megbukott, azok helyezzék magukat kényelembe, döntsék megfelelő pozícióba a koreai-kínai-tajvani számítógépük képernyőjét, bontsanak egy százötven forintos német sört (vagy lengyel tejet), tegyék fel az olasz szemüvegüket, lazán gombolják ki a bangladesi ingük gallérját és figyeljenek nagyon.
A kapitalizmus és a globalizáció, köszöni szépen, jól van. A válság nem a rendszer hibája, hanem a rendszer része. Mindig is az volt, a harmicas évek válságától az olajválságon át a hitel- és euróválságig. A piacgazdaság egyszerűen így működik, fel-le. A globalizáció pedig a rendelkezésünkre álló technológiák miatt itt marad, és nem fordítható vissza.
Magyarország ebből az ég világon semmit nem ért. Úgy állunk az átalakult világ közepén, mint a Kőbunkó című méltán sikertelen vígjátékban a jégből kiolvasztott ősember, aki hirtelen a nyolcvanas évek Kaliforniájába csöppen. A mítoszaink, sőt, a mítoszainkból fakadó teljesen hamis és kártékony kiválasztottság-tudatunk megakadályoz bennünket abban, hogy sikeresek legyünk a megváltozott körülmények között. Mivel nem tudunk helytállni, bűnbakokat keresünk - bankokat, cigányokat, románokat, rasszistákat, szocialistákat és fideszeseket. A bűnbak-keresés a történelemben még soha nem vitt előre egyetlen nemzetet sem (kérdezzék meg esetleg a németeket erről, ők minden jel szerint sokat tanultak belőle).
Ha kicsit okosabbnak hisszük magunkat, mint ahogy például a jelenlegi miniszterelnök, akkor rendszerszintű válaszokat keresünk. A nyugat hanyatlik. Bezzeg Kína. A félművelt magyar politikus azt már nem látja, hogy Kína nem azért sikeres, mert máshogy csinálja (megpróbálta, az eredmény néhány millió halott), hanem mert a hetvenes évek végén jött egy reformkommunista, Deng Xiaoping, aki minden disznósága ellenére nem volt buta ember. Például rájött arra, hogy a globalizációt a kommunista Kína szolgálatába lehet állítani, és a kiéheztetett, rettenetes állapontban lévő országot (állam)kapitalista pályára állította.
Az újkori történelemben mindig azok az országok voltak sikeresek, akik ki tudták használni a globalizációt a saját javukra. Ráadásul majdnem mindegy, hogy a politikai berendezkedés pontosan milyen. A szociáldemokrata Skandinávia, a kapitalista Egyesült Államok, vagy a félautoriter ázsiai kistigrisek egyaránt sikeresek. Van, akinek az egyik vagy a másik jobban ízlése szerint való, és ezen lehet - érdemes - vitatkozni. De azt nem lehet vitatni, hogy a sikeres országok - Magyarországgal ellentétben - nyitottak, kihasználják a globalizációt, és nem keresnek bűnbakokat.
Mint az afrikai gyerekek
Magyarország egyszerűen elfogy. A korfánkat a demográfusok elrettentő példaként mutogatják a világban. Semmi jele annak, hogy a magyarok hirtelen elkezdenének gyerekeket csinálni, és ezen nem segít - eddig sem segített - semmilyen családtámogatási rendszer sem. Ez pedig legalább két szempontból is tragikus.
Egyrészt a mai nyugdíjrendszer nem lesz fenntartható. A kevés - és egyre kevesebb - aktív dolgozótól nem lehet annyi adót beszedni, amennyiből finanszírozni lehetne a kasszát. Az elöregedéssel összefüggő gazdasági nyomás miatti elvándorlás borzasztóan felgyorsítja a folyamatot. Aki ma megy nyugdíjba, az még talán megússza - feltéve, hogy nem él túl sokáig. Akinek még 10-15 éve hátra van a nyugdíjig, egyetlen pillanatra se kételkedjen benne: öregkorában éhezni fog. Nem képletesen, hanem nagyon is valóságosan. Mint az afrikai gyerekek.
Az elöregedéssel kapcsolatos másik hatalmas probléma, hogy eltorzítja a politikát. Ha a nyugdíjasok szavazataival választást lehet nyerni - és már most is ez a helyzet -, akkor egyetlen politikai erőnek sem lesz érdeke, hogy az aktív, termelő és adófizető réteg érdekeit képviselje, rövid távon akár a nyugdíjasokéval szemben. A jól teljesítő aktív réteg a nyugdíjasok jólétének a záloga, de nincs az a párt, amelyik ezt be merné vallani. Pedig ez nem a két réteg egymás ellen ugrasztása. A nyugdíjasok azért nyugdíjasok, mert már idősek. Láttak eleget, és egyáltalán nem olyan hülyék, mint ahogy azt a politikai “elit” elképzeli. Párbeszéd hiányában viszont a feszültség magától fog a felszínre bukni, és nem kell hozzá tizenöt év sem.
Land of the gypsies
Magyarországon néhány évtizeden belül olyan magas lesz a cigány népesség aránya, hogy a mostaninál sokkal súlyosabb társadalmi konfliktusokra számíthatunk. Már most is vannak halálos áldozatok. Nem kell sokat várnunk, hogy lincselést lássunk akár a Blaha Lujza téren - és nem lesz szép látvány.
Nincs semmi, de semmi baj azzal, ha valaki cigány. Aki a bőrszíne alapján ítél meg egy embert, az menthetetlenül ostoba. A baj az, hogy a cigány népesség döntő többsége leszakadó, szegény, és iskolázatlan. Az okok messzire vezetnek, legalább a Kádár-rendszerig (de inkább még távolabbra), és tulajdonképpen teljesen mindegy is, miért alakult így. A kérdés az, miért nem változott semmi az elmúlt 23 évben?
A cigánygyilkosokat kinevelő radikális jobboldalt most felejtsük el. Ami történt, szörnyű, de teljesen tanulság nélküli. Irracionális eseményekre felesleges racionális magyarázatokat keresni. A mérsékelt jobboldal már érdekesebb, illetve valójában érdektelenebb: számukra a cigánykérdés nem létezik. Nekik addig kényelmes, amíg ki lehet állni évente egyszer, és elmondani, hogy a kormány Magyarország minden állampolgárát megvédi (gondolom ettől a cigányok mindjárt jobban érzik magukat). A problémát addig is igyekeznek a gulyásleves-hálós krumpli-szavazatvásárlás dimenzióban értelmezni. A következő évtizedekben nem lesz meg ez a luxusuk.
Egyetlen politikai erő sem ártott viszont annyit a cigányságnak, mint a baloldal és a liberális tábor. A rosszul értelmezett politikai korrektség, a célzott programokat megtorpedózó “szegregáció-ellenesség” évtizedekig lehetetlenné tette, hogy beismerjük a probléma nagyságát, hogy elinduljon az értelmes társadalmi párbeszéd. Aki szerint ma Magyarországon nincs cigánykérdés, az vagy rettenetesen ostoba, vagy direkt hazudik.
Amikor a középszerűség már megváltás lenne
A jelenlegi magyar politikai “elit” leginkább pár nyomorult bolhára emlékeztet, akik egész nap azon veszekednek, ki lesz a király a jó meleg és büdös Kutyaszőr Királyságban. Egyik sem járt még a szőrön túl, de ez egy pillanatra sem akadályozza meg őket abban, hogy mindentudóvá kiáltsák ki magukat. A valóságban a világ mindenkori gazdasági és demográfiai törvényszerűségei úgy fogják elsöpörni őket, mint a kutyasampon a bolhákat. Apró probléma, hogy mi is velük pusztulunk.
A magyar politikai “elit” mérhetetlenül, leírhatatlanul provinciális, és többnyire kifejezetten gyenge képességű emberekből áll (elég csak megnézni egy parlamenti folyosói videót, hogy az ember elkezdje előkeresni az útlevelét).
A baloldal tökéletesen fogalmatlan. A problémákat talán látják, de megoldásaik nincsenek, még az átlag szocialistánál egy fokkal okosabbnak tartott Bajnai-platformnak sem. A kormányzó erő ennél is kártékonyabb. A talpasok már maguk is elhitték, hogy Magyarország tündérország, a vezér bölcs, a jövő pedig fényes. A vezetőik rosszabbak: Magyarországon cinikus rablóállam épül, egy nagyon szűk kör személyes hasznára. Orbán Viktor például ügyes gyerek a szó lázárjánosi értelmében, de egyetlen valós problémával sem foglalkozik. Mert - szerencsétlenségünkre - végtelenül buta ember. Jó TSZ-elnök lett volna belőle.
A radikális jobboldal friss hangja megtévesztő. A nyílt beszéd önmagában nagyon is üdvözlendő, de rossz kérdésekre adnak rossz válaszokat. A zöldek álomvilágban élnek, az általuk felvetett kérdéseknek - megújuló energia, LMBT jogok, stb. - egyelőre közük sincs a magyar valósághoz. Persze a bánáti bazsarózsa szép növény. Nagyon jól fog mutatni a romokon.
Az utolsó utáni óra
Elkéstünk, de talán még nem véglegesen. Magyarországot még meg lehet menteni, de ehhez radikális eszközökre van szükség.
A cigánykérdés megoldása bizonyos értelemben a legegyszerűbb: rengeteg, értsd rengeteg pénzt kell beleönteni a cigány gyerekek oktatásába, méghozzá azonnal (hogy pontosan hogyan, azt mondják meg a szakemberek). Az idősebbekkel már nem olyan egyszerű. Érdemes támogatni azokat a remek civil kezdeményezéseket, melyek a cigányok felemelését szolgálják, de legyünk magunkkal brutálisan őszinték: a mai negyvenes és idősebb cigány embereket már nem tudjuk megmenteni. Ők elveszítették az esélyüket arra, hogy bármikor a jövőben tömegesen legyenek Magyarország termelő és egyenrangú állampolgárai. Ez pontosan annyira borzasztó, mint ahogyan hangzik. Szégyelljük magunkat miatta mindannyian, mert cserben hagytuk őket. De a gyerekeikről nem szabad lemondanunk!
Az elöregedésre több válasz is van, részben összefüggésben a globalizációra adott válaszokkal. De kezdjük az elején. A politikai mező torzítását egyetlen módon lehet kivédeni: differenciált szavazatokkal. Ha a gyermeket nevelő középkorú állampolgárnak a szavazata másfélszer-kétszer annyit ér mint egy egyetemistáé vagy egy nyugdíjasé, az képes oldani az érdekkülönbségekből fakadó politikai és gazdasági paralízist. Ebbe a rendszerbe becsatornázható a határon túliak szavazata is, kisebb súllyal.
Magyarország gazdaságának feltámasztása igényli a legradikálisabb lépéseket. Nem arról beszélek, hogy egy vagy három százalék a gazdasági növekedés. Ennyi erővel arról is vitatkozhatnák, hogy fejfát vagy márvány sírkövet kérünk az ország fölé. A mostani szerkezet fentarthatatlan, a kormány ötletei elképesztő szellemi kapacitáshiányról és restségről árulkodnak (Magyarország soha nem lesz erős ország a termelés, a “kétkezi munka” által, egészen egyszerűen azért, mert a magyar munkás nem hajlandó két tál rizsért dolgozni, a kínai meg igen). A megoldások számbavétele némi képzelőerőt igényel.
Milyennek szeretnénk látni Magyarországot 2043-ban? Sőt, általánosságban milyen lesz egy erős ország harmic év múlva? Azt biztos, hogy a szellemi tőkéjére fog támaszkodni. Az is biztos, hogy az új iparágakban jól teljesít. A polgárai magabiztosan mozognak a világban, széles látókörűek , és képesek hozzájárulni az emberiség közös ügyeihez.
A válaszok innentől kezdve nem annyira bonyolultak. Mondjuk kezdjük azzal, hogy 2023-tól (kell valamennyi átmenet) a magyar közigazgatás és oktatás kétnyelvű. Nem úgy, mint a holland, ahol minden 16 éves perfekt angol, hanem ténylegesen kétnyelvű. Egy olyan országról beszélek, ami vonza a külföldi tehetséget. Aminek az egyetemeire Chilétől Japánig pályáznak a hallgatók. Aminek a törvényei azonnal elérhetők angolul, és az utolsó okmányirodában is lehet angolul ügyet intézni.
Magyarország ugyanis nem fogja megúszni a bevándorlást. Ha nem akarunk eltűnni Európa lefolyójában, akkor olyan környezetet kell teremtenünk, ahol szívesen telepedik le a külföldi, aki utána itt dolgozik, itt költ és itt fizet adót. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Uniós tagországként van mit kínálnunk a második-harmadik világ legtehetségesebb emigránsainak, a nyugat-európai bevándorlási politikát pedig eleget láttuk ahhoz, hogy tudjuk, milyen csapdákat kerüljünk el.
Szűrnünk kell, méghozzá nagyon erősen szűrnünk. De mindenkit be kell engednünk, aki tehetséges, képzett és ambiciózus. Egy olyan országot kell teremtenünk, ahol minden magyar gyerek az általános iskola első osztályától kezdve tanul számítógépes programozást (nem szövegszerkesztést, bár az is előrelépés lenne, hanem ténylegesen programozást), így lesz esélye versenyezni a világpiacon. Ahol a kiszámítható környezetnek és a kétnyelvűségnek köszönhetően regionális, sőt, európai üzleti központok épülnek, ahol a falusi cigánygyerekből lett felsővezető egyenrangú partnere az itt élő, és közben Magyarországot is építő kínainak, indiainak, brazilnak.
Kevésbé lennénk ettől magyarok? Elveszítenénk a saját országunkat? Kötve hiszem. A hamis mítoszainkat veszítetnénk, és sok száz év sikertelenségét.
Szent Istvánt rongyosra idézik így augusztus 20 környékén. István tehetséges államférfi volt, annyira tehetséges, hogy a mai magyar politikai törpék - már-már komikus módon - sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják. Nemzetáruló, aki feláldozta az ősi magyarságot az idegen eszmékért, a nyugatért. Igaz magyar, aki ehhez képest nem átallotta azt mondani, hogy az egynyelvű és egyszokású ország esendő.
Jó lenne, ha valaki végre értené, esetleg megfogadná az Intelmeket.
